10 szuper érv az örökbefogadás mellett!

Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. A tudat, hogy megmentünk vele egy életet ösztönzőleg hathat, de van még pár érvünk amellett, miért is jó örökbefogadni. 

1. Megmentesz egy értékes életet

Bár az állatmenhelyek és állatvédő szervezetek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ne kerüljön sor altatásra, a magas létszám és a folyamatos utánpótlás miatt sajnos időnként elkerülhetetlen ez a lépés. Előfordulhat, hogy éppen azzal mented meg választottad életét az eutanáziától, hogy magadhoz veszed.

2. … sőt! Mindjárt kettőt!

Nemcsak kedvenced életét mented meg vele, hanem egy másik hontalan állatét is, aki a helyére kerülhet, és ezáltal új esélyt kaphat arra, hogy ő is megtalálja a számára megfelelő otthont.

3. “Oltott, féreghajtott, microchipes, ivartalanított..”

Az állatvédő szervezetek gondozásában lévő kutyák átesnek a szükséges állatorvosi vizsgálatokon,megkapják az előírt oltásokat és a microchipet, féreghajtva, ivartalanítva vagy ivartalanítási kötelezettséggel kerülnek gazdihoz. Figyelmet fordítanak védenceik egészségügyi állapotára, az esetleges problémákról, betegségekről is információt kaphatsz, melyek ismeretében hozhatod meg az életreszóló döntést.

Az örökbefogadott kutyák nagyszerű társak lehetnek.

Az örökbefogadott kutyák nagyszerű társak lehetnek.

4. Pénzt takaríthatsz meg vele

Az örökbefogadás többnyire nincs ingyen, a legtöbb menhelyen és szervezetnél egy minimális összeget elkérhetnek a kutya alapvető orvosi költségeire és/vagy ellátására. Legtöbbjük adományokból és az adó 1%-ából, esetleg pályázatból finanszírozza mindennapos működését. Gyakori, hogy balesetes vagy beteg, hosszas gyógykezelésre szoruló gazdátlan állat kerül be hozzájuk, de ha egészséges is, meglehet, hogy hónapok múlva érkezik csak meg számára a gazdi.

Ha ivartalanított kutyát, macskát választasz, jókora összeget spórolhatsz meg, hiszen kedvezmények nélkül magasabb műtéti költséggel lehet számolni. Még ha nem is kérnek el az állatmentők semmit az örökbefogadásért, lehetőségeid szerint támogasd működésüket – akár pénz, akár kutyatáp, konzerv, felszerelések vagy egyéb adományok formájában. Még így is több marad a pénztárcádban, mintha ismeretlen helyről származó kölyköt vásárolnál, hiszen előfordulhat, hogy már az első évben többszörösét kell rákölteni az állatorvosnál…

5. Az örökbefogadással nem a szaporítókat támogatod

A vásárokon, internetes portálokon vagy autó csomagtartójából vásárolt kölykök származásáról, szüleiről, tartási körülményeiről téves képet is kaphatsz. Meglehet, hogy éppen egy szaporító „áldozatai” lettetek a szőrös kis családtaggal együtt, hiszen ezek a kölykök gyakran nem rendelkeznek a szükséges egészségügyi ellátással, és szüleik is borzasztó körülmények között – akár egész nap egy kicsi, koszos ketrecbe vagy sötét, hideg garázsba/pincébe/disznóólba zárva – tengetik életüket, betegen, csatakosan, éhezve, fázva, mindenféle emberi kontaktus nélkül…

Zsiga idén tölti be 21. életévét! Őt is menhelyről fogadták örökbe, keresd a kutyamatuzsálem történetét honlapunkon!

Zsiga idén tölti be 21. életévét! Őt is menhelyről fogadták örökbe, keresd a kutyamatuzsálem történetét honlapunkon!

6. Tudod, hogy helyesen cselekedtél

Nagyszerű érzés mentett kutyát választani. Még a nehezebb napokon sem fogod megkérdőjelezni, jól döntöttél-e, mikor őt vitted haza, hiszen tudod, hogy jól döntöttél, mikor megmentettél egy életet. Akkor is, ha éppen a vadiúj fekhelyét vagy a kanapédat ette meg. Őt választottad, szereted, és kész. 🙂

7. Csökkentheted a „kutyanépességi problémát”

Ha örökbefogadás helyett „olcsó” kiskutyát vásárolsz, fenntartod az igényt még több kiskutyára. És ahol van igény, ott mindig lesz utánpótlás is. Belegondolni is rossz, mi mindenen mehetnek keresztül a szaporítóknál élő kutyák és a náluk születő kölykök, akiket puszta haszonszerzésből tartanak. Vagy a “véletlenül besikerült” keverék almok, akik aztán az erdőben, az autóút mellett vagy műanyagzsákban a kukákban végzik… (Igen, rengeteg ilyen van!) A cél az lenne, ha minimálisra (és idővel nullára) csökkenne ez a szám. Ezzel szemben az örökbefogadással egy elhagyott, megunt, kidobott állatot menthetsz meg, így nem járulsz hozzá további kiskutyák születéséhez.

Az örökbefogadással életet menthetsz! (Fotó: Papp Vanda)

Az örökbefogadással életet menthetsz! (Fotó: Papp Vanda)

8. Szobatiszta, lakáshoz szokott…

Az állatmentő szervezetek többsége ideiglenes befogadóknál helyezi el mentvényeit. Tapasztalat és hozzáértés birtokában ők megtaníthatják gondozottjukat olyan dolgokra is, amelyek eddig ismeretlenek lehettek számukra. Ilyen például a szobatisztaság fontos kérdése, a pórázon sétálás, más kutyákkal történő találkozás, hogyan viselkedjenek megfelelően a lakásban/házban, stb.

Kezdetnek persze elég, ha a kutya a nevét és az alapvető parancsszavakat tudja, de az ideiglenes befogadók azért vállalnak el egy-egy kutyát, mert szeretnének is foglalkozni vele, tanítgatják őt, megmutatják neki, hogyan kell családban élni, általuk az ebek megkaphatják azt a gondoskodást és szeretetet, biztonságot, mely mindezidáig hiányzott életükből. Így készülnek fel a gazdis életre.

9. Keverék, kölyök, fajtatiszta?

Bár a gazdikeresők többsége keverék, ha egy bizonyos fajtáért rajongsz, nézz körül a fajtamentő szervezeteknél. (Sajnos) szép számmal lehet kölyköket is találni a menhelyeken, egészen kicsiket is. Esetükben különösen fontos, hogy időben megkapják a mikrochipet, a kombinált és veszettségi oltást, többszöri féreghajtást, és ha eljön az ideje, átesnek az ivartalanításon is. Látogass el a legközelebbi menhelyre, szervezethez, vagy böngéssz weboldalaikon, hiszen nap, mint nap kerülnek be hozzájuk újabb és újabb árva állatok.

Csoki ideiglenes otthonában

Csoki ideiglenes otthonában – ő már gazdis!

10. Kiválaszthatod a leginkább hozzád illő kutyát

A gazdikeresők hirdetése általában ad egy alaposabb képet az állat jelleméről, viselkedéséről. Ha ellátogatsz a menhelyre vagy a szervezethez, megismerkedsz vele, megsétáltatod, elbeszélgetsz gondozóival, további részleteket tudhatsz meg kiszemeltedről. Elengedhetetlen olyan fontos kérdések átbeszélése, mint a kutya leendő tartási körülményei, mennyi időt lesz magára hagyva, mennyi időd lesz vele foglalkozni, stb. Az őszinteség és a megfelelő önismeret lehet itt a a két kulcsszó, hiszen egy idős, lustálkodást kedvelő kutyával ugyanúgy nem fogsz tudni maratont futni, mint ahogy egy pörgős, aktív kutya szellemi és fizikai igényeit sem lehet kielégíteni heti egy-két nagy sétával.

+1 érv: Egy mentett kutya szeretete és hálája hatalmas kincs, mely egy egész életen át elkísér. Egy igazi csoda, amit kár lenne kihagyni. 🙂

________________________________________

Ha kedvet kaptál az örökbefogadáshoz, tekintsd meg Gazdikeresőinket, hátha éppen nálunk találsz rá leendő négylábú szerelmedre! Folyamatosan kerülnek fel újabb és újabb kutyák, tekintettel a kevésbé esélyes, idős vagy speciális igényekkel rendelkező, régóta menhelyeken élő ebekre.

KutyaSzeretet.hu -> Gazdikereső kutyák

Mirjam, a pécsi Misina Egyesület menhelyének gazdikeresője

Mirjam, a pécsi Misina Egyesület menhelyének gazdikeresője

Forrás: cuteness.com, kutyaszeretet.hu


* Facebook – Instagram *

Köszönjük, ha kedvelsz minket!

Like
Kategória: Állatvédelem, Hírek, Örökbefogadás Címke: , , .

Írd meg véleményed!