Bemutatkozik a Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület!

Interjúnk első részében olvashattátok élménybeszámolónkat a március 25-én Pécsett megrendezett VI. Hagyományőrző felvonulásról. A folytatásban megismerhetitek a szervező egyesületet. Tartsatok velünk! 🙂

– Beszélgessünk az egyesületről is! Milyen programjaitok, terveitek vannak? 

– Egyesületünk célja felhívni a közvélemény figyelmét a kulturált és felelős állattartásra, a tiszta környezet és természet védelmére. Közelebb hozni a kutyás és nem kutyás társadalmat egymáshoz, ennek érdekében a kutyások megítélésének javítása. Állatvédelem támogatása, gyermekek és fiatalok állat- és természetszeretetre történő nevelése. A fenti célok elérése érdekében érdekvédelmi tevékenységgel, akciókkal, rendezvények szervezése mellett.

Hosszú lenne felsorolni, hogy mit tettünk eddig, úgy gondolom, hogy sokat. Azzal indítottunk, hogy 100 kutya chippelését vállaltunk ingyen. 134 lett belőle….

Hagyományőrző felvonulás a kulturált állattartás jegyében - 2017.03.25.

Hagyományőrző felvonulás a kulturált állattartás jegyében – 2017.03.25.

– Ám időközben szép lassan “bekúsztak” a képbe a kóbor cicák is, és felépült a “Cicaház”…

– 2014. márciusában kezdtük el a „Macskamentő” Projektet, ami azóta is folytatódik, célja a kóbor és befogadott kóbor cicák ivartalanítása, de igyekszünk segíteni a nehéz anyagi körülmények között élő gazdiknak is! 2016. dec 31-ig 215 cica ivartalanítására került sor a segítségünkkel, amivel hosszútávon több ezer cica halálra születését akadályoztuk meg!

Nem mondom, hogy könnyű, de nem megoldhatatlan feladat. Csak hit, akarat, kitartás és természetesen pénz meg munka kell hozzá!

Lujza cica az ivartalanítás után a pécsi Cicaházban lábadozik

Lujza cica az ivartalanítás után a pécsi Cicaházban lábadozik

Kidolgozott programunk a következő:
– befogjuk az utcai cicákat
– ivartalaníttatjuk
– lábadozás után visszahelyezzük a megszokott környezetükbe, de igyekszünk gazdásítani is őket

Persze ez így elmondva nagyon egyszerűnek tűnik, pedig nem az. Mindjárt az első felmerülő probléma (a legnagyobb) a pénz kérdése. Volt pályázat, minimális önkormányzati támogatás, de a legnagyobb részt az Egyesület, rendezvényeiből befolyt pénzéből és adományok gyűjtéséből valósítjuk meg…..Minden évben szervezünk (sokak által kigúnyolt és megszólt) jótékonysági bálokat, melyek bevételeit is erre fordítjuk!

Miután a pénz megoldódott, jött a második nagy kérdés, a lábadozó cicák elhelyezése. Erre is sikerült megtalálni a megoldást, létrehoztunk egy „Cicaházat”, ahol lábadoztatjuk a műtöttjeinket, ill. van már néhány ideiglenes befogadónk is erre a célra! Ez idő alatt természetesen gondoskodunk az ellátásukról és szükség esetén a gyógykezelésükről! A ház télen a saját kóborkáinknak ad biztos otthont.

Pötyi cica is az egyesület gondozásából talált szerető otthonra

Pötyi cica is az egyesület gondozásából talált szerető otthonra

– Más szervezetekkel is együttműködtök?

– Együttműködési szerződésünk van a Mosolymanó Egyesülettel, kölcsönösen részt veszünk egymás rendezvényein, de más civil szervezet rendezvényeire is szívesen elmegyünk, már az is hagyomány, hogy részt vettünk a Lila napon (március 18)! A Mosolymanóval évek óta “zászlózzuk” a kutyagumit (április 5-én lesz), közösen építettük a Maléter Pál u-i futit! Szedünk szemetet, túrázunk…. Kölcsönösen segítjük egymást pl. a Hachiko Állatvédő Egyesülettel és az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületével. Jelenleg 3 pályázatunk (egy uniós és két NEA-s) van elbírálás alatt!

– Úgy tudom, rászorulókon is igyekeztek segíteni lehetőségeitekhez mérten.

Így van. Annak ellenére, hogy „állatos” egyesület vagyunk, már hagyománnyá vált, hogy egy-egy embertársunkon is segítünk! Jelenleg Papp Tamás tüdőtranszplantáción átesett fiatalembernek gyűjtünk, segítve a sterilszoba kialakítását! Tavaly egy kerekesszékes pécsi lányért báloztunk, előtte egy haldokló édesanya végakaratát teljesítettük. De támogattuk már a Dóri Házat is, és egy látássérült fiú vakvezető kutyájának kiképzését is.

Családi nap a Mosolymanó Egyesület szervezésében (2016)

Családi nap a Mosolymanó Egyesület szervezésében (2016)

– Milyen elérhetőségeken léphetnek Veletek kapcsolatba a segíteni szándékozó érdeklődők?

– Facebook-oldalunkon és honlapunkon is írhat nekünk bárki, aki úgy érzi, segíteni szeretne tevékenységünkben. Az elmúlt három évben sokan megismertek bennünket, sokan ellátogattak a Cicaházba, részt vettek a programjainkon….közülük vannak, akik támogatóink lettek, akiktől cicaélelmet és anyagi támogatást is kapunk! Köszönjük! Örömmel fogadjuk és köszönjük az 1 %-kat!

Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület - Adó 1%

Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület – Adó 1%

További információ: www.katke.hu
Facebook: www.facebook.com/kulturaltallattartas/

Forrás: ebpercek.hu

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is! Kövess minket Facebookon és Instagramon is további érdekességekért! Köszönjük! ????

Like
Kategória: Interjúk.

Írd meg véleményed!