Kedvenc játékával vigasztalja gazdáit a kutya, aki szerint ők sem szeretnek fürdeni

Bár vezetékneve nem Kent, Clark, a négylábú szuperhős minden fürdésnél “megmenti” gazdáit – nem is akárhogy!

Az uszkár-golden retriever keveréket az átlagosnál gondoskodóbb és előzékenyebb természettel áldotta meg a sors, hisz mindenkivel kedvesen bánik, és új helyzetekben is könnyedén feltalálja magát. Egyetlen egy dolog van a világon, amit ki nem állhat: a fürdést.

Mióta családjával együtt beköltözött új otthonába tavaly nyáron, új kihívással kellett szembesülnie: az előző lakásban jól megszokott zuhanyzót itt egy fürdőkád váltotta fel, melyben gazdái előszeretettel lazítanak egy-egy hosszú nap végén.

Clark nem szeret fürödni

Clark nem szeret fürödni

Egészen addig nem tekintett rá veszélyforrásként, míg először meg nem fürdették benne. Azóta viszont komoly aggodalmat kelt benne, ha szeretett kétlábúját találja a kádban. Elvégre, ha ő nem élvezte a fürdést, minden bizonnyal ők is ugyanígy éreznek iránta.

Le nem veszi a szemét gazdájáról fürdés közben, kétségbeesetten figyeli minden mozdulatát, és a tőle telhető módokon igyekszik enyhíteni „szenvedését”. Pár perces kínlódást követően azonban taktikát vált: kiszalad a fürdőszobából, megkeresi kedvenc zöld játékát, majd boldogan szalad vissza, hogy megvigasztalja vele a „szomorkodó gazdit”. Ő csak ezt tudja adni megnyugtatásképpen, de ez mindig bejön!

Odahozza kedvenc játékát a fürdőkádhoz

Odahozza kedvenc játékát a fürdőkádhoz

Eleinte azt hitték, kutyájuk játszani szeretne velük, aztán idővel rájöttek, teljesen másról van szó. Hiába is adnák neki vissza, Clark látványosan elfordítja a fejét, jelezve, hogy nem kéri, esze ágában sincsen játszadozni. Nem így a fürdőszobán kívül: alig lehet elvenni tőle a zöld kincset, nem szívesen osztozkodik rajta senkivel.

A leleményes kutyus aggodalma természetesen alaptalan gazdái részéről, ám nagyra becsülik figyelmességét és együttérzését. Tudják, hogy féltő szeretetének kifejeződése ez, és a számára mindennél értékesebb játéka átadásával biztos akar lenni abban, hogy „Anya és Apa” jól vannak, és jól érzik magukat.

"Neked hoztam, Gazdi!"

“Neked hoztam, Gazdi!”

„Clark a legkedvesebb kutya, akivel valaha találkoztam életemben. És nem csak azért mondom, mert a mi kutyánk. Még csak morogni sem hallottam senkire, soha.” – áradozott róla gazdája a TheDodo magazinnak adott interjúban.

Persze, ha a fürdőkád valamilyen csoda folytán egyszer életre kelne, a bájos négylábú lenne az első, aki szembeszállna vele családja védelme érdekében. De szerencsére ez nem fog előfordulni.

A kutya és zöld kincse

A kutya és zöld kincse

Forrás: thedodo.com


Facebook – Instagram *

Köszönjük, ha kedvelsz minket!

Like
1
Kategória: Érdekes, Hírek Címke: , , .

Írd meg véleményed!