Kölykök a semmi közepén – újabb kicsik kerültek elő

Pénteken adtunk hírt a négy pici kölyökről, akiket Celldömölk közelében dobhattak ki. A befogott árvácskák száma azóta gyarapodott!

A Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyáiért Alapítvány állatmentői elsőre két félénk kicsit tudtak megfogni a semmi közepén, őket a vépi Kölyökmentők fogadták. A többieket sem hagyták magukra, eredetileg két újabb kölyök megmentése volt a cél, ám péntek óta öt újabb kicsi sétált be a csapdába:

Nna szóval, akkor most mérleget csinálunk a Celldömölk melletti mezőn tengődő véznácska kutyacsapatról. Először úgy sejtettük, hogy négy kutyáról van szó, hát ebből hat kutya lett, s immár mind a hatot sikerült is elkapni! 🙂

Daisy és Donald

Daisy és Donald

Nagyon reméljük, hogy többen már nem bukkannak fel… Bárki is tette ki ezeket a szépséges kis vizsla-keverékeket, könyörögve kérjük, hogy ivartalaníttassa a kutyák szülőjét ill. szüleit!! Ha kell, próbálunk segíteni, csak jelentkezzen nálunk, de még egyszer ne tegyen ilyen szívtelen dolgot, mint amit ezekkel a kiskutyákkal tett!”

Minnie

Minnie

A négy fiú a Mickey, Mouse, Pluto és Donald neveket viselik, míg a két kislány Minnie és Daisy lett. Teljes teltház mellett az ijesztően lesoványodott, rossz állapotban lévő kölykök ellátása rendkívül nagy terhet róna az alapítványra, szerencsére a Fekete István Állatvédő Egyesület és a Kölyökmentők csapata sietett segítségükre. (Mickey és Mouse múlthéten kerültek a Kölyökmentőkhöz, a többiek pedig a szombathelyi egyesület gondozásában folytatják rehabilitációjukat.) A szervezetek közötti együttműködés és a bajbajutott kutyusok iránti elkötelezettségük, segítőkészségük példaértékű!

A történet itt még mindig nem ér véget, a biztonság kedvéért vasárnap kint hagyták a csapdát, visszatérésükkor pedig egy újabb pici kucorgott benne. Pörgönc, a hetedik kölyök, nagyon szép, csokoládébarna színű kislány:

“Ezt nem hisszük el!!! Tegnap még a biztonság kedvéért kint hagytuk a csapdát, hát erre itt a hetedik!! ???????????????? Nagyon szép, csokibarna kislány. Nem tehetünk mást, kint hagyjuk továbbra is a csapdát. Ha bárkinek van infója, hogy honnan származhatnak ezek a kis szerencsétlenek, akkor kérjük, ne tartsa magában! Névtelenségét természetesen megőrizzük!” – írták megmentőik tegnap a Facebook-oldalukon.

Pörgönc, a hetedik kölyök a csapdában

Pörgönc, a hetedik kölyök a csapdában


Facebook – Instagram *

Köszönjük, ha kedvelsz minket!

Like
1
Kategória: Állatvédelem, Hírek Címke: , .

Írd meg véleményed!