“Nem hunyhatjuk be a szemünket! Emeljük fel a hangunkat!”

A Szurkolók az állatkínzás ellen közösség által szervezett megemlékezésen többszáz fős tömeg gyűlt össze: állatbarátok, állatmentők, állatvédők és szurkolók különböző szervezeteket, csapatokat képviseltek, ám a közös cél érdekében példás összefogásról tettek tanúbizonyságot.

Az élő közvetítésnek köszönhetően lélekben úgy érezhettem, ott vagyok Veletek, a felvonulás elején tartott beszédekben megfogalmazott gondolatok pedig a mai napig is a fülemben csengenek. Hosszú évek óta önkéntesként segítem az egyik fajtamentő szervezet tevékenységét, kiemelten fontosnak tartom az ivartalanítás jelentőségére és az örökbefogadásra felhívni a figyelmet.

Ahhoz, hogy változást érhessünk el az állatvédelem terén, elengedhetetlen, hogy betekintést nyerjünk a színfalak mögé. A nyíregyházi PCAS Állatmentő Egyesület vezetője, Vidra Betty szavai különösen mélyen érintettek, hiszen ők nap, mint nap szembesülnek állatkínzással, maximális leterheltség mellett erejükön felül mentik a rászoruló kutyákat, macskákat és haszonállatokról is rengeteg bejelentést kapnak.

Börtönt az állatkínzóknak (Fotó: Facebook/Szurkolók az állatkínzás ellen)

Börtönt az állatkínzóknak (Fotó: Facebook/Szurkolók az állatkínzás ellen)

A Fülöpéhez hasonló esetek szinte hetente előfordulnak náluk, kemény harcokat vívnak a gondatlan állattartókkal az állatkínzásig fajuló esetek miatt. Napi szinten érkeznek a bejelentések, az állatkínzások több szinten is mindennaposak. A mélyszegénységben élők körében tapasztalhatóak a legsúlyosabb problémák, melyekre folyamatosan keresik a megoldást.

“Nagyon nehéz az indulatokkal bánni, mert emberek vagyunk, nagyon nehéz feldolgozni a naponta érkező bejelentéseket. A képek, videófelvételek rögzítése, megtekintése, ahova kimegyünk eljárni helyszínre, nehéz…”

Az állatkínzási ügyek egyelőre még nagyon ritkán jutnak el bírósági szakaszba, rengeteg idő fecsérelődik el a bürokrácia útvesztőjében. Folyamatosan küzdenek az állatok jogaiért, mellette állatokat mentenek, terepen, rehabilitálnak – mindezt minimális kapacitással. Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki képes megőrizni emberségét.

Vidra Betty, a nyíregyházi PCAS Állatmentő Egyesület vezetője beszédet tart (Fotó: Facebook/Szurkolók az állatkínzás ellen)

Vidra Betty, a nyíregyházi PCAS Állatmentő Egyesület vezetője beszédet tart (Fotó: Facebook/Szurkolók az állatkínzás ellen)

“Magyarországon rendkívül nehéz keresztülvinni a törvénykezésen az állatkínzásos eseteket, de jó úton vagyunk. Erre Ti vagytok a tanúk, akik idejöttetek, és felemelitek a hangotokat. 2000-ben alapítottam a szervezetet és 2010-ben jutottam el odáig, hogy be mertem tenni a lábam egy gyepmesteri telepre. Akkor tudtam, hogy megváltozik az életem.

Én 7 éve nem voltam nyaralni. Aki állatvédelemmel foglalkozik, tudja, miről beszélek. A napunk 24 órájából 24 órát visz el ez a történet, a harc a felsőbb szinteken, harc az alsóbb szinteken – harc a szó nemes értelmében, amire mindannyian megszületünk. Amikor hozol egy döntést a saját életedért vagy mások életéért, és nekem mindig az a fontos, amikor reggelente felkelek, amikor ott fogok feküdni a halálos ágyamon, hogy mit fogok gondolni önmagamról.

Amikor beléptem a gyepmesteri telepre és belenéztem azokba a szemekbe, ami ugyanúgy nézett ki, mint Fülöp szeme, és minden állat szeme, aki szenvedés alatt van, akkor eldöntöttem, hogy ketten vagyunk ugyan, de meg fogjuk csinálni. Lehetetlennek tartottam, aztán rájöttem, hogy lehetséges, hogyha akarunk valamit, el tudunk kezdeni lépkedni ez irányba. A lényeg a kitartás, az akarat, a hit, a hit abban, amiért most itt vagytok, ennek a hitnek a megőrzése és a fenntartása, és az, hogy civilként, akik állatbarátként vannak itt jelen, és együttéreznek ezekkel a szenvedő állatokkal – maradjatok meg ebben a hitben, maradjatok meg ebben a kitartásban, és támogassátok az állatvédőket.”

Gyertyagyújtás Fülöp emlékére - hatalmas tömeg gyűlt össze Nagycserkeszen (Fotó: Facebook/Szurkolók az állatkínzás ellen)

Gyertyagyújtás Fülöp emlékére – hatalmas tömeg gyűlt össze Nagycserkeszen (Fotó: Facebook/Szurkolók az állatkínzás ellen)

A lakossági felvilágosítás és az ivartalanítási programok lényeges részét képezik a prevenciónak, e kettő elengedhetetlenül összefonódik. Az önkormányzatokkal történő tárgyalások során próbálják elérni, hogy az ebösszeíráson keresztül elérjenek az információk a lakossághoz az állatvédelemről, a gondatlan állattartási és állatkínzási ügyekről.

Sajnos nagyon sok állattartó nincsen tisztában azzal, hogy embertelen, amit tesz. Nem látja, nem ér el a tudatáig. Tájékoztatni kell őket a törvényről és arról, hogy amit tesznek, az bűncselekmény – ezt rajtunk kívül más nem fogja nekik megtanítani. Nem hunyhatjuk be a szemünket, tegyünk bejelentést.

Ne nézzük le a magyar állatvédelmet, mert napi szinten küzdünk együtt és külön is. Mi szervezetként az összefogás hívei vagyunk, nagyon sok civil állatmentőnek segítünk elindítani mentéseket, gyepmesteri telepeken az ország több pontján. Jelen pillanatban 25 gyepmesteri telepen dolgozunk folyamatosan, ebből aktívan 7 telepről mentünk. Több gyepmesteri mentést indítottunk már el.”

“Ne foglalkozzatok vele, hogy mit láttok a közösségi oldalakon, ne foglalkozzatok a vitákkal, a csatákkal. Akkora stressz van rajtunk, hogy sokszor ok nélkül egymásnak ugranak állatvédők, de valójában mindenki ugyanazért a célért küzd, ezt higgyétek el!”

Hatalmas ováció kísérte beszédének zárómondatát:

“Én szeretnék itt most mindenkit megkérni arra, hogy maradjatok ilyenek.”

Tornóczky Anita is a felszólalok között szerepelt. Beszédében meghatottságát fejezte ki az összegyűlt tömeg láttán. Elmondta, a résztvevők nagyon büszkék lehetnek magukra, hogy félre tudják tenni az egymás ellen irányuló ellenszenvüket. Képesek összefogni egy ügy érdekében annak ellenére, hogy mindenki nagyon leterhelt, és az egész egy szélmalomharccal ér fel.

Mindannyiunk felelőssége, a társadalom felelőssége, hogy változtassunk. Emeljük fel a hangunkat, és tanítsuk meg a gyermekeinknek is, hogyan lehet szépen, felelősen állatot nevelni, állatot tartani. S ha így járunk el, 20-30 év múlva egy sokkal jobb világban élhetünk.

“Senki ne járjon csukott szemmel. Nem tudni, Fülöp hány hétig, hónapig élt ilyen állapotban. Ha korábban jelzik, talán még ma is élne.”

Fülöp sírja (Fotó: Tünde Photo)

Fülöp sírja (Fotó: Tünde Photo)


A beszédek meghallgatásához kattintsatok a videóra:


Facebook – Instagram *

Köszönjük, ha kedvelsz minket!

Like
Kategória: Állatvédelem, Fülöp, Hírek, Videók Címke: , , , , .

Írd meg véleményed!